Hinned kell-e ahhoz, hogy egészséges legyél? – Vallás és mentális egészség kapcsolatáról a valláspszichológia látószögéből

Olvasási idő: 7 perc

Egészség és vallás kapcsolata

Válságokkal teli világunkban egyre többen tesszük fel a kérdést magunknak, van-e értelme vallásosnak lennünk. Míg Magyarországon sokan aggódnak a magukat vallásosnak tartók csökkenő társadalmi jelenléte, valamint a többség vallási identitásának gyengülése miatt, a nyugati keresztények más kihívásokkal néznek szembe. Nemcsak identitásuk lazulása vagy az újabban divatos többvallású identitás, hanem a vallástól való teljes eltávolodás is krízist jelez.

A posztmodern korszak problémája valószínűleg mindannyiunk számára világos: az emberek kétségbe vonják az egyén identitását és azokat az alapelveket, amelyek a világot egyetemes módon képesek megmagyarázni. Világunk kétértelmű és ellentmondásos. Nincs egyetlen helyes válasz a feltett kérdésre, így arra sem, hogy pozitívan befolyásolja-e a vallásosság az egészséget.

Ne felejtsük el azonban azt, hogy már korunk előtt ismert volt a vallásnak az egyénre, a helyi közösségre és ezek által a társadalmi jólétre gyakorolt pozitív hatása. Néhány tudós és egyházi vezető még mindig egyetért abban, hogy léteznek olyan tényezők, amelyek meghatározó szerepet játszanak a jól megélt vallásosságban, amely az egészséges élet egyik alapfeltétele.

A mentális egészséget befolyásoló vallási tényezők

Gyakran gondolkodtam a fentieken, különösen akkor, amikor az élet olyan emberekkel hozott össze, akik nekem szegezték a kérdést. Aztán, tíz évvel ezelőtt, megjött a válasz. 2016 nyarán meghívtak egy nemzetközi nyári iskolába, amelyet Rozemarijn Vanwijnsberghe (I.T.OUCH, Belgium) szervezett Perugiában „Interfaith Building Community” címmel, mégpedig a Terézi Társasággal (Teresian Association) együttműködve.¹

Azokban a napokban sokat tanultunk a különböző vallási tradíciók bölcsességéből, meglátogattunk a vallásainkhoz tartozó szent helyeket, a szemináriumokon keresztül pedig elmélyítettük a párbeszédet egymással. Augusztus 24-én éjjel, körülbelül három óra harminc körül, eddig ismeretlen robajra és rázkódásra ébredtünk. Muszlim szobatársammal rájöttünk, hogy földrengés van, de nem mertünk kimenni az épületből. Eközben hallottuk a mentőhelikoptereket felettünk repülni, és azt éreztük, hogy nincs más választásunk, mint imádkozni. Mindenki a saját módján, mégis egy szobában, egymás mellett.

^{Amatrice városa a földrengés által elpusztítva, 2016. 09. 01.}

^{(Fotó: Leggi il Firenzepost, Wikimedia)}

A rengések reggelig ismétlődtek. Hajnalban megdöbbenve olvastuk a hírekben, hogy 6,2-es erősségű földrengés volt. Több ezer ember vált hontalanná, és összesen 297 ember halt meg.. Mi pedig reggel, testileg és lelkileg épségben, együtt adtunk hálát Istennek, s bár a tervezettnél korábban indultunk haza, tapasztalataink és imánk továbbra is összekapcsoltak minket. Az események természetesen mélyen érintettek minket, mégis megnyugtató volt tudni, hogy Isten kezében vagyunk.

Néhány hónappal később, egyetemi teológiai tanulmányaim során végre lehetőségem nyílt arra, hogy egy klinikai valláspszichológiai szeminárium keretében vizsgáljam azokat a vallási tényezőket, amelyek befolyásolják egy egyén egészségét. Két amerikai pszichológus, Crystal L. Park és Jeanne M. Slattery szerint a következők hatnak pozitívan²: a szociális támogatás; a közösségi identitás és csoporthoz tartozás; egyéni és közösségben végzett vallásgyakorlat; a megbocsátás gyakorlata, amely magasabb pszichológiai és lelki jóléthez vezet; bizonyos életvezetési irányelvek, amelyek egészséges viselkedést eredményeznek; vallásos megküzdési stratégiák, amelyek kiegyensúlyozott problémamegoldást ajánlanak; a pozitív istenkapcsolat; Isten (jelen)létének érzete a mindennapokban; általánosságban véve pozitív érzelmek; az élet értelmének érzete és érzelmi reguláció;végül pedig hit a túlvilági életben, így az emberi létezés céljának mélyebb értelme.

Park és Slattery három negatív befolyással bíró tényezőt is kimutattak: az egyes vallási vezetők által a hívők érzéseinek és viselkedésének elutasítása, vagy túl magas elvárások támasztása; a vallás vagy adott vallásos gyakorlat által ellenjavallott dolgok negatív megítélése, amely néhány egyénnél, különösen a skizofréniára vagy bipoláris zavarra hajlamos egyéneknél mentális problémákat okoz; s végül a félelem, a harag vagy a bűntudat negatív érzelmeinek jelenléte azon vallásokban, amelyekben eltúlzott módon elítélik az emberek bűnösségét, különös tekintettel a szexualitás, szexuális identitás vagy önzőség kérdéseire.

^{„Isten kezében vagyunk…” Giovanni Battista Cima da Conegliano: Atyaisten, 1499 körül}

^{(Forrás: Wikimedia)}

Visszagondolva az augusztus 24-ei eseményekre és a résztvevők személyes reakcióira, arra a következtetésre jutottam, hogy a társaim esetében szinte az összes pozitív tényező jelen volt. A földrengés utáni reggeli beszélgetéseinkből világossá vált számomra, hogy kivétel nélkül mindannyian Istennek mondtunk köszönetet, aki megerősítette hitünket, hogy jó hírrel a szívünkben és ajkunkon térhessünk haza. A közösség ereje is megtartó volt. Ugyanakkor, és ez személyes tapasztalatom, nem minden katolikus ismerősöm örült annak, hogy egy muszlim szobatárssal imádkoztam. Vannak olyan szélsőséges hívők, akik nem örömmel, hanem ellenségesen fogadták az ilyen eseményt. Nekik azt a választ adtam, hogy aki ilyen esetben Istenhez fordul s a gyakorlatban nem különbözik keresztény társától, jó úton jár.

Vallásos megküzdési stratégiák

Az egyén vallásosságát a társadalom nagy része még mindig a cselekedetekre reflektálva ítéli meg, sokszor szemet hunyva a vallásos megküzdési stratégiák fontossága felett. Ezek olyan tudatos vagy tudattalan viselkedési mintázatok, amelyeket belső vagy külső stresszhatások csökkentésére vagy elviselésére alkalmazunk.

Kenneth I. Pargament, amerikai pszichológus volt az egyik, aki behatóbban foglalkozott a vallásos megküzdési stílusokkal.

Arra a következtetésre jutott, hogy relatív az, a vallás jó-e az egészségnek vagy pedig nem.³

Pargament szerint a következők határozzák meg, hogy a vallás jót tesz-e az egészségnek: miért vallásosak az emberek; hogyan élik meg a vallásosságot; mikor, vagyis milyen esetekben vallásosak az emberek; s végül: ki a vizsgált személy és hol él az illető.⁴

Az emberek különféle célokat próbálnak elérni a vallásosságukkal: enyhíteni a szorongásukat, kontrollálni a személyes impulzusaikat, értelmet találni a szenvedés idején, megélni a közösséghez tartozás és a valakihez tartozás érzését, és végül – itt szerzőként kiegészítem Pargamentet – keresni az élet (végső) értelmét.

Ugyanakkor az, hogy valaki miképpen vallásos, nagyobb hatással van az egészségére, mint az, hogy vallásos-e vagy sem, vallja Pargament.

Vajon Istenhez fordul-e az illető vagy elfordul tőle, Istentől várja-e a megoldást, vagy együtt akar vele működni? A vallásos szertartásokban (például szentmise) fegyelemmel és megértéssel való részvétel is fontos. S végül: hogy egyén hite alkalmas-e a növekedésre vagy merev. Halálos földrengés esetén Istenre bízni magunkat és reménykedni benne annak ellenére, hogy nem tudjuk, túléljük-e vagy sem, csak pozitív küzdelem lehet. Ezért a pszichológia szempontjából nem számít, hogy az egyén muszlim, keresztény vagy buddhista-e.

^{Michelangelo: Ádám teremtése Fotó: Wikimedia}

Három megküzdési stílus

Pargament néhány munkatársával kidolgozta a vallásossággal összefüggésbe hozható három megküzdési stílus elméletét.⁵ A kutatás abból a feltételezésből indul ki, hogy az emberek erőfeszítéseket tesznek az életükben bekövetkező események kezelésekor.

Az önirányítású megküzdés esetén az egyén önmaga felelős a problémák megoldásáért. Isten a támogatás forrása, de nem nyújt közvetlen megoldást. A halasztásos megküzdéskor az egyén azt hiszi, hogy Isten fogja a problémáit megoldani. Ez gyakran vezet a problémamegoldás passzív megközelítéséhez. Az együttműködő megküzdési stílus ötvözi az önirányítású és az Isten által irányított erőfeszítéseket. Isten s az egyén közösen felelősek a probléma megoldásáért. Mindhárom stílus tükrözi azt, ahogyan az egyén megbirkózik az élet kihívásaival. Mindegyik stílus eltérő eredményekkel jár a mentális jólét, s így az egészség tekintetében.

Zárszó

Az említett pszichológusok tapasztalati kutatásai azt mutatják, hogy a vallásosság egészségre gyakorolt jótékony hatása relatív. Kétségtelenül van pozitív hatása, de ez elválaszthatatlanul összefügg azzal, ahogyan az egyén a mindennapi problémáit kezeli. Vagyis, általánosságban elmondható, hogy a vallás hozzájárulhat az erős és stabil élethez, valamint az egyén egészségéhez, de az egyéni felelősségvállalás és elkötelezettség ugyanilyen fontos.

Park és Slattery szerint a vallás nemcsak érzelmi szabályozást, szociális készségeket és életvezetést kínál, hanem utat mutat az énhez és Istenhez is.

Sőt, a közösségi életen belüli megbocsátás gyakorlata támogatja az egyént az önmagával, felebaráttal és Istennel való kiengesztelődésben.

Pargament szerint öt komponens befolyásolja azt, hogy a vallás pozitívan hat-e az egészségre, mégpedig hogy az illető miért, hogyan és mikor vallásos, továbbá ki a vizsgált személy és hol él.

Világosan kapcsolódik a fentiekhez Pargament és kollégái által kifejlesztett három vallásos megküzdési stílus modellje, nevezetesen az önirányító, a halogató és az együttműködő problémamegoldó gyakorlat. A tapasztalatok szerint különösen az együttműködő stílus gyakorol pozitív hatást az egészségre, mivel a problémamegoldás felelősségét Isten és az ember közösen vállalja. Ez a zsidó és keresztény vallásokra jellemző.

Keresztényekként emlékezzünk itt Szent Pálra, aki azt mondja, hogy minden lehetséges számára Krisztusban (Filippi levél, 4:13). Ezért, aki az egész életét Istenhez fűződő kapcsolatra alapozza, sokkal intenzívebben fogja megtapasztalni Isten jelenlétét életében, különösen a nehéz időkben. Így a keresztény közösség ereje fenntarthatóbbá válik, akárcsak saját egészsége.

¹A szerző beszámolója a Kármel folyóirat 2016. évi első számában ’’Vajon utat nyithat-e a misztikus tapasztalat a vallások közötti párbeszédhez?’’ címmel olvasható.

²Kenneth I. Pargament: ‘’Is religion good for your health? It depends,’’ Presentation to Heritage Foundation, Washington D.C., December 3, 2008.
³Pargament kutatása, csak úgy, mint az Park és Slattery esetében, nem korlátozódott a keresztény vallásra.
⁴Kenneth I. Pargament, Joseph Kennell, William Hathaway, Nancy Grevengoed, Jon Newman and Wendy Jones, ”Religion and the Problem-Solving Process: Three Styles of Coping”, Journal for the Scientific Study of Religion. Vol. 27, No. 1 (Mar., 1988), pp. 90-104.

⁵ Park, C. L., & Slattery, J. M. (2013). Religion, Spirituality, and Mental Health. In R. F. Paloutzian, C. L. Park, R. F. Paloutzian, & C. L. Park (Eds.), Handbook of the Psychology of Religion and Spirituality (2nd ed., pp. 540-599). New York, NY: Guilford Press