Jelenlét a mezítelen és tágas mostban

Olvasási idő: 2 perc

Látjuk lassan elsorvadni vagy hirtelen porba hullani mindazt, ami a valóság szeretete és mélysége helyett a felszínesség, az ima helyett az aktivizmus, a befogadás helyett a biztonságérzetet adó vallási gőg talaján fogan meg. A könyvtár polcáról ismeretlenül vettem le júliusban egyik nyári olvasmányomnak a Most című könyvet, a szerzőre, Richard Rohr-ra tekintettel, és nem csalatkoztam. Az amerikai ferences új szempontokat, kereteket adott néhány kérdés megválaszolásához, amelyek foglalkoztatnak.

Megszólít a nyitottsága, a párbeszéd iránti vonzódása ennek a teológus-filozófus szerzetesnek, aki egyfajta belső kritikusként, mégis mintegy „kívülről”, hisz más vallások, történelmi korok és kultúrák ismeretében, azokkal (például a keleti vallásokkal) összehasonlítva vizsgálja a zsákutcákat, amelyekbe nyugati kereszténységünk belefutott az utóbbi néhányszáz évben. Nemegyszer visszavisz a kereszteződéshez, vagy az út első szakaszához, a prófétákhoz, Jézushoz. Nem cselekvési módokról, hanem szemléletről ír, bár jó pragmatikus amerikaiként könyve végén saját gyakorlatokat is hoz, melyek segíthetnek a szemlélődés, az ima útján.

Kultúránkban meghatározó a „vagy-vagy” mentalitás, ha úgy tetszik a kettősség, amit szerencsés esetben felváltunk az „is-is” szemlélettel és a paradoxon elfogadásával.

Íme néhány bekezdés a könyvből ennek kapcsán:

„A vagy-vagy választások kettős számrendszere jó és szükséges a logika, a mechanika és a tudomány fölényes világában, valamint a mindennapi életben, ahol tudnunk kell, vajon jobbra vagy balra forduljunk-e, hogy eljussunk egyik helyről a másikra. Elhozta számunkra a tudományos és az ipari forradalmat, amelyek sok területen kiváló szolgálatot tettek. De súlyos korlátaikat is megmutatták már – és ez a gondolkodásmód csak e határokig tud elvinni bennünket. Nem férhet hozzá az örök dolgokhoz. Nem az élet fája, csupán »ennek vagy annak« a fája.

Ha engedjük, hogy napvilágra kerüljön a dolgok rejtett oldala, »nagyobb« oldala, sötét oldala – miközben nem vetjük el a vonzó és megismerhető oldalát sem –, akkor ez általában a nem kettős tudatosság hajnalát jelzi. Ha bármikor nagyra tudjuk becsülni valaminek a jóságát és az értékét, miközben nem tévesztjük szem elől a határait és a tökéletlenségeit sem, az szintén a bölcsesség és a nem kettős tudatosság kezdetét mutatja…

Kétségtelenül a kert közepén álló élet fájáról van szó, mely gyökereit szélesen a talajba mélyeszti. Talán ismerősebben cseng az egyszerű »megbocsátás« szó.

A küzdelem, hogy megbocsássuk a valóságnak azt, hogy éppen olyan, amilyen, gyakran áttörést eredményez számunkra a nem kettős tudatossághoz.

Le kell törnünk az ego és az ész racionális uralmát, hogy megbocsássunk egy mély megbántást vagy emléket. Amint Zakariás mondja gyönyörű dicsőítő énekében: »megismered az üdvösséget a megbocsátás misztériuma által«”^[1].

„Meg vagyok győződve róla, hogy a keresztény egyházak legfontosabb hittételeit és tanait csak a nem kettős tudatosságban élők, a szemlélődők érthetik meg, élvezhetik és élhetik gyümölcsözően, vagyis azok, akik tudják, hogyan legyenek jelen a mezítelen és tágas mostban (például: Jézus „teljesen ember és teljesen Isten”; Mária egyszerre szűz és anya; a kenyér továbbra is kenyér, de valójában Jézus; stb). Egyedül az ilyen emberek tudása mélységes és befogadása tágas”.

^{[1] Richard Rohr: Most. Tanuljunk meg látni a misztikusok szemével!, Ursus Libris, 2013, 130-131.o.
[2] U.o, 44.o}