A Fokoláre lelkiség önkéntes ágában való elköteleződés egyszerre volt Szántó Lajos és Mária, vagyis Laja és Babi számára mérföldkő, ajándék és megerősítés, és ez segíti őket, hogy kitartsanak az ige életre váltásában, a ...
Minden a javunkra válik
„Az Istent szeretőknek minden javukra válik.” Szent Pál a Rómaiakhoz írt levelében rámutat arra, hogy minden emberi tapasztalat – a legszebbtől a legbonyolultabbig – az üdvösségterv része. Hisszük-e ezt? A kulcs az, hogy bízunk, és rábízzuk magunkat a Mennyei Atyára. Biztosak lehetünk abban, hogy az életben mindennek van értelme.

Olvasási idő: 2 perc
Egy időben az utcán hegedültem, de nem azért, hogy kolduljak, hanem azért, mert amikor ünnepi eseményeken játszottam, észrevettem, hogy a zene örömet szerez az embereknek. Miért ne tágítsam ki a kört? Egyik nap megállt mellettem, és hosszan hallgatta a hegedűmuzsikát egy asszony – kopott, de tiszta ruhában volt –: nagyon kérte, hogy ne haragudjak, amiért egy fillért sem tud bedobni a hegedű tokjába. Felajánlottam, hogy vegyen ki bátran annyit, amennyire szüksége van. Láthatóan vívódott, hogy mit tegyen, de végül elfogadott egy kevéske pénzt: „Kenyeret fogok venni belőle”, és elment, könnyekkel a szemében. Másnap ugyanott játszottam a hegedűn, és jól láthatóan kitettem egy kártyát:
„Annak, akinek szüksége van rá”.
Sokan elvettek néhány pénzérmét, de sokan is dobtak be pénzt, nagyobb címletekben is. Már indultam haza, amikor épp odaért a hölgy, aki elültette bennem a gondolatot. Elmeséltem neki, mi történt, és kértem, fogadja el: legyen az övé, ami aznap összegyűlt. Akkor elmesélte, mi miatt vesztette el a családjuk az anyagi biztonságot. Megismertem a beteg férjét és az akkor éppen munkanélküli lányát is. A lánya aztán a feleségem lett! Másokat boldoggá tenni: ez a boldogság útja.
(O. A. – Franciaország)
A lányaink keresztelőin az volt nálunk a hagyomány, hogy egyszerűen, takarékosan ünneplünk, a barátokkal és a rokonokkal együtt, és mivel mindig kaptunk ajándékba pénzt is, úgy határoztunk, hogy ennek egy részét egy olyan alapítványnak adjuk, melynek célja egy afrikai országban született kisbabákról való gondoskodás. Emlékszem a harmadik lányunk keresztelőjére: akkoriban a feleségemnek és nekem sem volt munkánk, és nehéz döntés volt, hogy odaadjuk-e a pénzt vagy sem (250 eurót). A Gondviselésre bízva magunkat, végül elküldtük a pénzt. Néhány hónap múlva kaptuk a hírt, hogy éppen ezért az összegért imádkoztak; ráadásul a pénz pont akkor érkezett, amikor már semmijük sem volt, amivel etessék az újszülötteket, ennek köszönhetően viszont lett három hónapra való tápszerük… Nagyon meghatódtunk! Nekünk nem csak hogy nem hiányzott a feladott összeg, de a feleségem, akinek jól jött volna akkoriban pár új ruhadarab, pont kapott ajándékba egy kabátot, egy dzsekit, és még egy ruhát meg szoknyákat is.
(D. P. – Olaszország)
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: pixabay, unsplash
Forrás: focolare.org
Fordította: Péterfi Eszter